Kicsit más...kicsit hosszú lesz

Nem túl jól teltek az elmúlt napok..Ma jöttem haza Larámmal a kórházból, hasmenés-hányásos nyavajával fogtak bent Minket. Kicsit elegem is lett, ki szereti ugyanis a kórházat, főleg ha gyerekről van szó. Mondanom sem kell, a múlthéten Alízommal voltam bent ugyanezért. Szépen átadták egymásnak. Egy pár kiló lement rólam, az biztos. De az a lényeg, meggyógyultunk és remélem mostanában nem leszünk betegek. Kopp-kopp. 

A kórházban volt egy 8 éves kislány Abigél, a szobatársunk. Ugyanezzel a bajjal hozta be Anyukája a kórházba tegnapelőtt éjjel. Anyukája hozta magával a másfél éves kisöccsét is, mert nem tudta kire bízni, sajnos nincs aki tudott volna vigyázni rá, ezért nem is tudott ottmaradni a kislánnyal. Nagyon kedves kis Családot ismertünk meg ezáltal, össze is barátkoztam/tunk velük. Abigél nagyon beteg volt, szegénykém fel sem tudott kelni annyira lázas volt, ment a hasa miegymás. Mikor Anyuka nem tudott ott lenni vele Én segítettem a kislánynak, inni adni, betakarni, vizes ruhát tenni a kis lázas homlokára. Sajnáltam...apuka nincs, nem él velük, anyukájának muszáj volt hazamennie a kis tesóval éjjelre, nehogy elkapjon valamit, bár hozzá kell tegyem neki is valami hasonló kezdett kialakulni. Egyszóval nekem olyan természetes volt, hogy segítek a kislánynak, el sem tudtam volna nézni, hogy ilyen betegen éjjel "egyedül" küszködjön szegénykém. A nővérek is igen rendesek voltak, de jobbnak láttam ha Én is segítek. Ma mikor készültünk hazajönni, akkor Anyuka a kezembe nyomott egy ajándékszatyrot, kérte fogadjam el legyek szíves. Hozott egy pár ruhát Alízomnak, ami már nem jó Abigélre, meg egy tábla Kinder csokit és 2 db. Kindertojást, vigyem haza a lányoknak. Ezzel szeretné megköszönni nekem, hogy így figyeltem a lányára és gondoztam, hogy Ő nem tudott ottmaradni vele. Hiába mondtam, köszönöm nem fogadom el és Nekem ez természetes volt, ugyan már, de Ő azt mondta velük még senki nem volt ilyen és fogadjam el, mert Ő egész éjjel azon gondolkozott, hogyan is hálálja meg nekem, hogy törődtem Abigéllal is, Larám mellet még jutott rá is időm. Mit mondjak, nagyon jól estek ezek a szavak és olyan szívesen tettem, nem is vártam el cserébe semmit sem, nekem ez úgy jött, természetesen. Meghívtam Őket hozzánk, jöjjenek el ha meggyógyultak, nagyon örültek a meghívásnak. 

A másik dolog pedig, Larámat felvittem a mamához, mert a mai nap volt egy kis elintéznivalóm, gondoltam biztos örülnek majd, ha addig felviszem a babócámat hozzájuk. Már épp jöttem hazafelé, mikor egy ismerős megállított, beszélgettünk, kérdeztem mi járatban van, régen találkoztunk. Mondja nekem, most volt vért adni, ugyan is egy nagyon jó ismerőse szívműtétre vár és nincs elég vér a kórházban a műtétet pedig akkor végzik el, ha a megfelelő vérmennyiséget sikerül "beszerezni". Gondoltam akkor megyek Én is. Elköszöntem tőle és siettem hogy odaérjek a véradás helyszínéhez.  Még soha nem adtam vért, de ezzel ha Életet mentek és jó a vércsoportom és minden, akkor ha egy kicsit is hozzájárulok bárkinek a gyógyulásához, akkor nekem is ott a helyem. Mikor odaértem, azért voltak egy jó páran. Tb-kártya leadás, a szükséges adatok felvétele, vérmintavétel, a szokásos ilyenkori rutin. Minden stimmel. Következett az orvosi vizsgálat, vérnyomásméréssel, az is ok. 140/80 volt a vérnyomásom, még soha nem volt ilyen jó.Örültem is neki, hogy ha minden ok. akkor már adhatom is a vért, így is lett. Nem is tartott 10 percig sem, mire tele lett a 3 dl-s zacskó. Olyan jóérzés fogott el mikor leszálltam az ágyról, szinte megkönnyebbültem. Megköszönték, hogy adtam vért, mondtam szívesen máskor is ha lehet. Még teát, kekszet meg csokit is kaptunk, hogy nehogy lemenjen a vércukorszint. De szerencsére minden rendben történt, azt hiszem, ha lesz ilyen megyek legközelebb is. Kicsit hosszúra nyúlt a történetem, de meg kell mondjam annyira jóleső érzés volt, hogy ha csak így de tudtam segíteni Abigélnek és egy ismeretlen embernek is. Most már betegnek nem szabad lennünk, remélem nem is leszünk azok.