Majdnem feladtam...

A napokban, inkább az elmúlt hetekben nem voltam valami jó passzban bevallom. Nem nagyon volt kedvem semmihez, még ha nem is írtam le mindig, igyekeztem elterelni a bajokat és a rossz gondolatokat, mikor scrap-eltem és egy kicsit idejutottam. Nagy erőt adott nekem a Családom és bármennyire is hihetetlennek tűnik sokak szemében, nekem Ők az elsők, minden többi utánuk következik, még a scrap is, pedig imádom csinálni nekem ez a kikapcsolódásom. Kicsit el voltam keseredve nem akartam mindig csak panaszkodni és a rosszról írni, inkább nem is jöttem úgy gondoltam, összeszedem magam és ha úgy érzem írok és "alkotok". Mindenkinek vannak mély pontjai, mindenkinek vannak bajai. Ki előbb, ki utóbb jut túl rajtuk, a környezeten is sok múlik. Ha nincs melletted egy szerető család egy férj meg a barátok, akkor semmid sincs ami kirángatna a gödörből. Igaz barátod pedig ahogy a mondás is tartja, bajban ismered meg igazán. Nekem vannak barátaim, úgy érzem szeretnek is. Igaz, nem kötelező mindenkinek szeretni, Én olyan vagyok amilyen, aki elfogad így annak köszönöm, a rosszakaróimra pedig nem akarok gondolni, mert csak lehúznak..mind lelkileg mint mindenhogyan. Sajnálom és kicsit szégyellem is magam, hogy mostanában kevesebb időm jut a barátaimra, ami az jelenti nem felejtettem el Őket, igen is érdekel mi van velük. Csak magyarázkodás helyett, egyszerűen időm és energiám sem volt, naphosszat a blogokat és a netet bújni, itt lenni a gép mellett órákig. Örültem ha sikerült néha benéznem pár helyre, körülnézni, olvasgatni esetleg kommentet írni, bár ez utóbbi mostanában kimaradt. Szánom bánom, de igyekszem, amint időm engedi megyek mindenkihez, akik fontosak számomra, egyenlőre csak az olvasásig jutok el, ez van. Nekem a barátság nem abból áll, hogy naphosszat itt ülök, lesem és írogatok a másiknak, folyton körülötte vagyok, hanem ha innen  a távolból is, de gondolok azokra akik a barátaim és számítanak nekem. Őszinte vagyok és nem érzem magam hazugnak...Sajnos kaptam pofonokat a napokban és igen éles kritikát, keményen...A negatív kritika is kritika, abból is tanul az ember az igaz. Mélyen érintett, de át kellett gondolnom bizonyos dolgokat, rá kellett jönnöm mik a fontosak számomra..ezen elgondolkodtam, de akármennyire is fáj, magamba nézve felálltam és előre tekintve, emelt fővel megyek tovább, nem futamodok meg, nem küldöm magam padlóra, senki és semmi kedvéért. 
Nagy segítségemre volt a "felállásban"  2 kedves blogtársam Brigi és Margó is, akit ha olvasok és nézem az oldalait, mindig a szeretetet és a pozitív energiát kapom Tőle.  Küldött Nekem egy gyönyörű levelet, csodás idézetekkel, tőle megszokott stílusban, így gondoltam leírom ide is. Brigitől is csupa jó dolgot és rengeteg segítséget kaptam, igazán jól esik hogy mellettem vagytok! 
 Köszönöm Nektek, itt is!! 

Garai Gábor

Bizalom
                                  S ha százszor is becspnak és ezerszer 
                                  csalódom abban, kinek szívemet, 
                                  mint álmából a rózsát, kitakartam, 
                                  s ha épp az árul el, kit életemmel 
                                  fedeztem én, 
                                  s ha tulajdon fiam 
                                  tagad meg, 
                                  s ha nem harminc ezüstért, 
                                  de egy rongy garasért adnak el engem 
                                  barátaim, 
                                  s ha megcsal a reménység, 
                                  s ha kudarcaim térdre kényszerítenek 
                                  és elátkozom már, hogy megszülettem, 
                                  s ha csak a bosszút hízlalja a hála 
                                  híveimben, 
                                  s ha rágalom kerít be,- 
                                  akkor se mondom,hogy nem érdemes!
                                  Akkor se mondom, hogy nem érdemes 
                                  hinni az emberben, akkor se mondom,
 
                                  hogy megélek magam is, néptelen magányban, 
                                  mert irgalmatlan az 
                                  Élet.-
                                  De csöndes szóval eltűnődve mondom: 
                                  bizalmam sarkig kitárt kapu,
 
                                  nem verhet rá lakatot a gyanú;
 
                                  ki-bejár rajta bárki szabadon.
                                  Egy besurrant csaló tiszteletére 
                                  nem állítok őrséget tíz igaznak!
 
                                  Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
 
                                  megtisztálkodva ma betérhet újból;
 
                                  ki kétélű késsel jött ide ma,
 
                                  köszönthet holnap tiszta öleléssel!
                                  Nem, nem a langy irgalmat hirdetem. 
                                  Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
 
                                  kegyelmet a hazugnak,
 
                                  nem tudok
 
                                  mentséget a könnyes képmutatásra,
 
                                  s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
 
                                  akár a nyers önzés orvtámadását.
                                  De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
                                  Mint a mammut és az ősgyík, a múltba
                                  porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
                                  dühünk lehűl,
                                  csak szerelmünk örök.
                                  S halandó gyarlóságai között
                                  csupán maga az ember halhatatlan.
                                  Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
                                  irgalmas vára bizalomból épül;
                                  s az önmagával vívott küzdelemben
                                  csak jósága szolgálhat menedékül.


5 megjegyzés:

  1. Az egyik legértékesebb történés az önmagunk legyőzése, talpra állítása!! .. és ezt helyetted senki sem teheti meg, csakis Te!! Örülök és büszke vagyok Rád, hogy sikerült legyőznöd önmagad, s emelt fővel mész tovább! Jó utat, s tudnod kell, hogy nem vagy egyedül!! Virtuális öleléssel: M.

    VálaszTörlés
  2. Sziszi, tegnap láttam, hogy be akarod fejezni a blogolást.Nem tudtam hová írjak, de örülök hogy végül meggondoltad magad! Én kicsit többet értek abból amit írsz. Nagyon különbözőek vagyunk mi emberek, barátságban, kapcsolatokban. Lényeg, én drukkolok Neked, és köszönöm hogy felraktad ezt a verset, egyik nagy kedvencem volt, és már majdnem elfelejtettem! Margónak is itt köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Így utólag írom: Nem tudom milyen kritikákat kaptál és kinek jó, ha megbánthat. Más életvezetési tanácsai még nem biztos, hogy a tidek. Jó ember vagy, a többi meg mit számít! Kinek számít?! Én nagyon örülök neked!

    VálaszTörlés
  4. SAJNOS ILYEN A MAI VILÁG TISZTELET A KIVÉTELNEK VANNAK OLYAN EMEREK AKIK UGY ÉRZIK JOL MAGUKAT HOGY HA MÁSOKAT BÁNTANAK TUDOD AHOGY IRTAD BAJBAN ISMERSZIK MEG KI A JO BARÁT

    VálaszTörlés